Archívum

Kedves Szülők!

Szeretettel várjuk gyermeküket a Fischer Annie Zeneiskolába, és örömmel vesszük jelentkezésüket!

Kérjük, hogy mielőtt kitöltik a jelentkezési lapot, és kiválasztják a tanulni kívánt hangszert, néhány fontos szempontot gondoljanak át!
A zenetanulás, csakúgy, mint minden délutáni különóra, rendszeres szervezést, programot jelent a gyermek és a család számára. Fontos, hogy biztosítani tudják gyermekük számára a hangszeres és szolfézs órákra járást, akkor is, ha az esetleg nem a saját iskolájában lesz; fontos az is, hogy be tudják illeszteni gyermekük és a család életébe a rendszeres gyakorlást, ami a fejlődés elengedhetetlen feltétele.

A hangszertanulást általában 3. osztálytól javasoljuk. Különösen érdeklődő és motivált gyerekek esetében 2. osztálytól. Vonós hangszereket pedig akár 1. osztálytól is lehet választani, amennyiben a gyermek a képességfelmérő meghallgatáson megfelel.

Természetesen szolfézs előképző elvégzése nélkül is lehet hangszerre jelentkezni, de jelenlegi zenei előképzőseink előnyt élveznek, hiszen ők már egy évet jártak a zeneiskolába.

A Jelentkezési lap kitöltésénél nagyon fontos adat a gyermek 11 jegyű tanulói azonosítója (megtalálható a diákigazolványon). E nélkül nem tudjuk a jelentkezést elfogadni.

Javasoljuk, hogy lehetőség szerint több választott hangszert jelöljenek meg, mert ezzel növelik a gyermek hangszertanulási esélyeit. (Bizonyos hangszerekre évek óta túljelentkezés van, pl. fuvola, gitár, zongora)
A hangszerválasztás megkönnyítéséhez tekintsék meg Hangszerbemutató összeállításunkat!

Tisztelt Szülők!

Örömmel vettük gyermekük jelentkezését zeneiskolánkba!
A jelentkezőket személyesen hallgatjuk meg. A hatályban lévő rendeletek lehetővé teszik, hogy egy védettségi igazolvánnyal rendelkező szülő, nagyszülő (családtag) elkísérhesse a gyermeket.

A meghallgatás időpontja: június 16 - 17 - 18. (szerda, csütörtök, péntek) 15.00 és 19.00 óra között (ez tanszakonként eltérő lehet)
A meghallgatás helyszíne: a Zeneiskola központja (1136 Bp. Hollán Ernő utca 21/b)

A meghallgatásra online időpont-foglalással lehet jelentkezni. (Erre a távolságtartási és higiéniai rendelkezések miatt elengedhetetlenül szükség van.)

A foglalási rendszer a Doodle alkalmazáson keresztül működik.
Az időpont kiválasztásához kattintson a kívánt hangszerre, illetve tanszakra, és válasszon a szabad időpontok közül! A nagyszámú jelentkezés miatt egyes tanszakokon egyidejűleg több helyszínen zajlik a meghallgatás (pl.: zongora 1, vagy zongora 2). Ez esetben bármelyik opció választható.
Az időpont-foglaláshoz kérjük, adja meg a felvételiző gyermek teljes nevét!
A név bejegyzése és az időpont kiválasztása után kattintson a zöld mezőben lévő "Send" gombra!
A Doodle időpontfoglaló rendszer regisztráció nélkül is működik, de ha szeretné nyomon követni foglalását, vagy a megjelölt időpontot módosítani szeretné, javasoljuk a regisztrációt, illetve bejelentkezést!
Több hangszer választása esetén annyi időpontot kell foglalni, ahány hangszert megjelöltek. Kérjük, hagyjanak legalább 10 percet az időpontok között, a beosztások pontos betartása érdekében.

Időpontfoglalásra JÚNIUS 11-IG van lehetőség!

ONLINE IDŐPONTFOGLALÁS

ZONGORA 1

ZONGORA 2

VONÓS (hegedű, cselló, nagybőgő)

GITÁR, HARMONIKA

FAFÚVÓS 1 (furulya, fuvola, oboa, klarinét, szaxofon, fagott)

FAFÚVÓS 2 (furulya, fuvola, oboa, klarinét, szaxofon, fagott)

RÉZFÚVÓS, ÜTŐ (trombita, kürt, baritonkürt, harsona, tuba, ütő)

Fontos tudnivalók:

  • Kérjük, hogy a személyes találkozás miatt csak egészséges gyermekkel jöjjenek!
  • Kérjük, hogy a meghallgatásra legfeljebb 15 perccel előbb érkezzenek a torlódás elkerülése érdekében.

További információért látogassanak el honlapunkra, és olvassák el a Gyakori kérdéseket a "Felvételi" menüpontban!
Amennyiben egyéb kérdés merülne fel, az alábbi e-mail címre írhatnak nekünk: info@fischeranniezeneiskola.hu

A felvételi meghallgatás eredményéről, és az évkezdéssel kapcsolatos teendőkről a megadott e-mail címre küldünk értesítést legkésőbb július 10-ig.

Örömmel várjuk a találkozást gyermekükkel, és sikeres meghallgatást kívánunk!

Kedves Szülők! Kedves Növendékeink!

Véget ért a 2019/2020. tanév, amely - bátran állíthatjuk - mindannyiunk számára emlékezetes marad. Márciustól a "járt utat járatlanra" kellett cserélnünk a zenetanításban is. Kerestük a leghatékonyabb eszközöket és módszereket, amivel a digitális tanítás folyamatában továbbra is megőrizhettük a személyes kapcsolatot, s a minden tanítványunkra külön-külön irányuló figyelmet.

De nemcsak nekünk, tanároknak, hanem a szülőknek is nagy kihívás volt ez az időszak. Ők teremtették meg az otthoni feltételeket a tanuláshoz, az online órák fogadásához, a felvételek, feladatok küldéséhez. Nagy-nagy köszönet érte!

Sok növendékünk használta fel a hirtelen jött szabad idejét több gyakorlásra, elmélyültebb zenetanulásra, így a vártnál is többet fejlődött. Volt, aki gyönyörű felvételeket küldött a család előtt eljátszott darabokból; volt, aki bemutatta a saját szobáját, ahol gyakorol; volt, aki még a tavaszi szünet alatt is online órát szeretett volna. És volt sok nehézség is, amit néha csak nevetéssel lehetett oldani. Otthoni amatőr hangszerjavítás, hangolás online tanári tanácsadással, elcsúszó hang és kép közvetítéssel a ritmusjáték pontosítása, kifejező, szép hangú játék a torzító okostelefonon. Bizony az online tér messze van még a valóságtól!

Minden nehézség ellenére, most is, aki akart, tanulhatott, fejlődhetett a hangszerjátéka, gyarapodhatott a zenei tudása. Gratulálunk minden növendékünknek, aki komolyan vette és a javára fordította a digitális zeneoktatás lehetőségét!

Ebben a tanévben is gazdag programunk volt a zeneórák mellett. Sok-sok verseny, koncert és szereplés valósult meg az első félévben, és március közepéig.

Hagyományunkhoz híven, az évzáró ünnepségen Dicsérő oklevélben és jutalomban részesítjük a tanév legkiválóbb növendékeit. Ebben a tanévben a következő tanulóink kapták:

Nemzetközi, országos és fővárosi szintű versenyeken eredményesen szereplők

XVI. Országos Koncz János Hegedűverseny

Sas Veronika - I. díj
Tanára : Jankó Katalin - tanári különdíj
Zongorakísérő: Savelieva Irena

Haraszti Emma - dicséret
Tanára: Gulyás-Nagy György
Zongorakísérő: Savelieva Irena 

IX. Ferenczi György Zongoraverseny 

Balogh Hanna - dicséret
Tanára: Zrufkó Annamária

VII. Bántai Vilmos Budapesti Fuvolaversen

Papp Lilla - bronz díj
Tanára: Déginé Kapuy Zsuzsanna
Zongorakísérő: Demeter-Dobosy Lilla

Csajági Laura - ezüst díj
Tanára: Déginé Kapuy Zsuzsanna
Zongorakísérő: Demeter-Dobosy Lilla

Hübner Júlia - arany díj
Tanára: Vas Erna
Zongorakísérő: Arató Ágnes

Boór Bernát - arany díj
Tanára: Kovács Kira
Zongorakísérő: Arató Ágnes 

Tőzsér Gergő - arany díj
Tanára: Kovács Kira
Zongorakísérő: Arató Ágnes  

VII. Nemzetközi Zongora Fesztivál 

Liu Yi Nuo Szofi - arany díj
Tanára: Mészáros Nóra - tanári különdíj

XIII. Országos Szolfézsverseny területi válogató

Varga Levente - arany díj
Tanára: Kertiné Molnár Stefánia - tanári különdíj

Hamar Luca - arany díj
Tanára: Kosztándy Réka - tanári különdíj

Németh Miléna - arany díj
Tanára: Bedécs Brigitta - tanári különdíj

Abebe Ayele Rafael - arany díj
Tanára: Kosztándy Réka - tanári különdíj

Melegh Bernát - ezüst díj
Tanára: Dragony Tímea

Aranypacsirta Országos Népzenei Minősítő

Borda Panna - ezüst díj
Hamar Luca 
- ezüst díj 
Székely Irén - 
ezüst díj
Tanáruk: Kosztándy Réka

Otthoni dallamok - online furulyaverseny

Miksa Domonkos - III. díj
Tanára: Demeter Tibor
Zongorakísérő: Kereskedő Tamás

Zeneművészeti Szakgimnáziumba felvételt nyert növendékek

Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium

Amelia Molokova - hegedű
Tanára: Draskóczy Eszter
Zongorakísérő: Kereskedő Tamás
Szolfézstanár: Draskóczy Eszter

Varga Lili - hegedű
Tanára: Bekényiné Puskás Ildikó
Zongorakísérő: Nagyné Kósa Ildikó
Szolfézstanár: Dragony Tímea

Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium

Nagy Bence - klarinét
Tanára: Zentainé Valkai Ágnes
Zongorakísérő: Demeter-Dobosy Lilla
Szolfézstanár: Dragony Tímea

Weiner Leó Katolikus Zeneművészeti Szakgimnázium

Császár Ámos - trombita
Tanára: Szabó Csaba
Zongorakísérő: Savelieva Irena
Szolfézstanár: Dragony Tímea

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - Rendkívüli tehetségek képzője

Sas Veronika - hegedű
Tanára: Jankó Katalin
Zongorakísérő: Savelieva Irena 

A Zeneiskola Nívódíját kapta, több éves színvonalas munkájáért,
zeneiskolai tanulmányainak befejezése alkalmából

Stróbl Tamás - trombita
Tanára: Szabó Csaba

Ők a zeneiskola büszkeségei. Szívből gratulálunk nekik!

Elismerésben részesítjük zenekarainkat és együtteseinket is, akik a közös muzsikálás fantasztikus élményét nyújtják, és akik színvonalas szerepléseikkel öregbítik iskolánk hírnevét.

Fúvószenekar - művészeti vezető: Kovács Marianna
Tücsökzenekar - művészeti vezető: Kovács Ágnes 

Vonószenekar -
művészeti vezető: Gulyás-Nagy György
Kórus - művészeti vezető: Győriványi Katalin
Fafúvós Együttes - művészeti vezető: Kovács Marianna
Fuvolaegyüttes - művészeti vezető: Kovács Kira
Gitáregyüttes - művészeti vezető: Erős Dénes
Rézfúvós együttes - művészeti vezető: Domány István

Őszintén remélem, hogy a következő tanév már ismét a személyes térben fog zajlani, sok-sok szép zenei élménnyel, koncerttel, versennyel, és persze otthoni gyakorlással!

Jó pihenést kívánok a nyári szünetre, sok-sok élményt a szabadban és néha a hangszer mellett!

Üdvözlettel:
Győriványi Katalin
intézményvezető


Tájékoztatás a térítési- és tandíj befizetésről

A 2020/2021. tanév II. félévétől a zeneiskolánkban fizetendő térítési- és tandíj befizetését kizárólag a KRÉTÁN keresztül lehet intézni. (Belépés a "Kezdőlapon" a Kréta ikonra kattintva)

Banki utalás:
A KRÉTA e-ügyintézés felületén, a Befizetendők címszó alatt találják a befizetéshez szükséges adatokat (kedvezményezett neve, számlaszám, közlemény), és itt találják a befizetendő összeget is.  Ez a menüpont csak webes felületen elérhető, a KRÉTA mobil applikációban nem lehetséges!
Kérjük, hogy a KRÉTÁ-ban megadott adatok alapján, a saját bankjukon keresztül, pontosan a megadott összeget fizessék, használják az adatok vágólapra másolásának lehetőségét!

Fontos tudni! A KRÉTA nem irányítja át Önöket banki felületre, oda külön kell belépni, mindenkinek a saját banki alkalmazásába! Közvetlenül az utalás után a Krétában nem látszik változás, a sikeres utalásról a bankjuk küld visszajelzést. A Krétában a befizetés státusza csak néhány nappal később változik meg "Befizetett (könyvelt)" státuszra, amikor a tankerület feldolgozta, lekönyvelte a beérkezett összeget.

A banki utalásos befizetés időpontja:
2021. február 8. és február 22. között

Készpénzes befizetés:
Készpénzes befizetésre csak nagyon indokolt esetben van lehetőség.
Amennyiben mégis ezt a fizetési módot választják, kérjük, töltsék ki az alábbi űrlapot, amelyben készpénzes befizetési szándékukról nyilatkoznak. E nélkül a készpénzes befizetés nem lehetséges! 

Nyilatkozat a készpénzes befizetésről:
https://forms.gle/DD9nVLexemdQ8kbu8
Kitöltés határideje: 2021. február 5. 

A befizetés időpontjai:
február 11. csütörtök 8.00 - 18.00
február 18. csütörtök 8.00 - 18.00
A Zeneiskola központjának aulájában (1136 Budapest, Hollán Ernő utca 21/B) 
Az iskolába csak az előírt higiéniai, biztonsági óvintézkedések betartásával lehet belépni! 


VII. Országos Harmonikaverseny
A verseny időpontja: 2021. május 16.
Rendező iskola: Fischer Annie Zeneiskola AMI

 Az országos döntő módosult nevezési határideje: 2021. április 15.

A versenybizottság döntése alapján az 51 pont és az 51 pont fölötti pontszámot elért versenyzők vehetnek részt az Országos Harmonikaversenyen.

Gratulálunk a továbbjutó versenyzőknek, és további sikeres felkészülést kívánunk!

A géppel kitöltött nevezési lapot - nyomtatás majd aláírás után - beszkennelve kell elküldeni a bizonyítvány másolatokkal együtt az igazgato.fianzi@gmail.com e-mail címre.

A járványügyi helyzetre való tekintettel az országos döntő digitális formában kerül megrendezésre, melynek részleteit az erről szóló tájékoztató anyag tartalmazza. 
A tájékoztató anyagot az alábbi linken érhetik el!

- A döntő anyagának egyeznie kell a területi válogató műsorával!
- Van lehetőség új felvételt készíteni, de a területi válogatóra készült felvételt is be lehet küldeni, az eredeti szabályok betartásával!
- Kérjük ügyeljenek a versenykiírásban meghatározott fájlformátumra - mp4 - és méretre!

A produkciókat tartalmazó adathordozók postai feladási határideje: 2021. május 16.


Tisztelt Szülők!

Örömmel vettük gyermekük jelentkezését zeneiskolánkba!
A jelentkezőket személyesen hallgatjuk meg. A hatályban lévő rendeletek lehetővé teszik, hogy egy védettségi igazolvánnyal rendelkező szülő, nagyszülő (családtag) elkísérhesse a gyermeket.

A meghallgatás időpontja: június 15 - 16 - 17. (szerda, csütörtök, péntek) 15.00 és 19.00 óra között (ez tanszakonként eltérő lehet)
A meghallgatás helyszíne: a Zeneiskola központja (1136 Bp. Hollán Ernő utca 21/b)

A meghallgatásra online időpont-foglalással lehet jelentkezni. (Erre a távolságtartási és higiéniai rendelkezések miatt elengedhetetlenül szükség van.)

A foglalási rendszer a Doodle alkalmazáson keresztül működik.
Az időpont kiválasztásához kattintson a kívánt hangszerre, illetve tanszakra, és válasszon a szabad időpontok közül! A nagyszámú jelentkezés miatt egyes tanszakokon egyidejűleg több helyszínen zajlik a meghallgatás (pl.: zongora 1, vagy zongora 2). Ez esetben bármelyik opció választható.
Az időpont-foglaláshoz kérjük, adja meg a felvételiző gyermek teljes nevét!
A név bejegyzése és az időpont kiválasztása után kattintson a zöld mezőben lévő "Send" gombra!
A Doodle időpontfoglaló rendszer regisztráció nélkül is működik, de ha szeretné nyomon követni foglalását, vagy a megjelölt időpontot módosítani szeretné, javasoljuk a regisztrációt, illetve bejelentkezést!
Több hangszer választása esetén annyi időpontot kell foglalni, ahány hangszert megjelöltek. Kérjük, hagyjanak legalább 10 percet az időpontok között, a beosztások pontos betartása érdekében.

Időpontfoglalásra JÚNIUS 12-IG van lehetőség!

Fontos tudnivalók:

  • Kérjük, hogy a személyes találkozás miatt csak egészséges gyermekkel jöjjenek!
  • Kérjük, hogy a meghallgatásra legfeljebb 15 perccel előbb érkezzenek a torlódás elkerülése érdekében.

További információért látogassanak el honlapunkra, és olvassák el a Gyakori kérdéseket a "Felvételi" menüpontban!
Amennyiben egyéb kérdés merülne fel, az alábbi e-mail címre írhatnak nekünk: info@fischeranniezeneiskola.hu

A felvételi meghallgatás eredményéről, és az évkezdéssel kapcsolatos teendőkről a megadott e-mail címre küldünk értesítést legkésőbb július 10-ig.

Örömmel várjuk a találkozást gyermekükkel, és sikeres meghallgatást kívánunk!

Tisztelt Szülők!

Örömmel vettük gyermekük jelentkezését zeneiskolánkba!
A jelentkezőket személyesen hallgatjuk meg. A hatályban lévő rendeletek lehetővé teszik, hogy egy védettségi igazolvánnyal rendelkező szülő, nagyszülő (családtag) elkísérhesse a gyermeket.

A meghallgatás időpontja: június 15 - 16 - 17. (szerda, csütörtök, péntek) 15.00 és 19.00 óra között (ez tanszakonként eltérő lehet)
A meghallgatás helyszíne: a Zeneiskola központja (1136 Bp. Hollán Ernő utca 21/b)

A meghallgatásra online időpont-foglalással lehet jelentkezni. (Erre a távolságtartási és higiéniai rendelkezések miatt elengedhetetlenül szükség van.)

A foglalási rendszer a Doodle alkalmazáson keresztül működik.
Az időpont kiválasztásához kattintson a kívánt hangszerre, illetve tanszakra, és válasszon a szabad időpontok közül! A nagyszámú jelentkezés miatt egyes tanszakokon egyidejűleg több helyszínen zajlik a meghallgatás (pl.: zongora 1, vagy zongora 2). Ez esetben bármelyik opció választható.
Az időpont-foglaláshoz kérjük, adja meg a felvételiző gyermek teljes nevét!
A név bejegyzése és az időpont kiválasztása után kattintson a zöld mezőben lévő "Send" gombra!
A Doodle időpontfoglaló rendszer regisztráció nélkül is működik, de ha szeretné nyomon követni foglalását, vagy a megjelölt időpontot módosítani szeretné, javasoljuk a regisztrációt, illetve bejelentkezést!
Több hangszer választása esetén annyi időpontot kell foglalni, ahány hangszert megjelöltek. Kérjük, hagyjanak legalább 10 percet az időpontok között, a beosztások pontos betartása érdekében.

Időpontfoglalásra JÚNIUS 12-IG van lehetőség!

ONLINE IDŐPONTFOGLALÁS

ZONGORA 1

ZONGORA 2

VONÓS (hegedű, cselló, nagybőgő)

GITÁR, HARMONIKA

FAFÚVÓS 1 (furulya, fuvola, oboa, klarinét, szaxofon, fagott)

FAFÚVÓS 2 (furulya, fuvola, oboa, klarinét, szaxofon, fagott)

RÉZFÚVÓS, ÜTŐ (trombita, kürt, baritonkürt, harsona, tuba, ütő)

Fontos tudnivalók:

  • Kérjük, hogy a személyes találkozás miatt csak egészséges gyermekkel jöjjenek!
  • Kérjük, hogy a meghallgatásra legfeljebb 15 perccel előbb érkezzenek a torlódás elkerülése érdekében.

További információért látogassanak el honlapunkra, és olvassák el a Gyakori kérdéseket a "Felvételi" menüpontban!
Amennyiben egyéb kérdés merülne fel, az alábbi e-mail címre írhatnak nekünk: info@fischeranniezeneiskola.hu

A felvételi meghallgatás eredményéről, és az évkezdéssel kapcsolatos teendőkről a megadott e-mail címre küldünk értesítést legkésőbb július 10-ig.

Örömmel várjuk a találkozást gyermekükkel, és sikeres meghallgatást kívánunk!

Kérjük, hogy jelöljék meg azokat a telephelyeinket, amelyekre adott esetben el tudják vinni gyermeküket. Mielőtt ezt kitöltik, tekintsék meg a honlapunkon a telephelyeink és az ott tanított hangszerek választékát.
https://www.fischeranniezeneiskola.hu/telephelyeink/

A kitöltött jelentkezési lappal rögzítjük felvétel iránti kérelmüket. Június 15. és 17. között egy személyes találkozásra és képességfelmérő meghallgatásra hívjuk majd be gyermeküket, mely alapján véglegesen tudunk gyermekük felvételéről dönteni.
A felvételi helyszíne: 
a Zeneiskola központja (1136 Bp. Hollán Ernő utca 21/b)

A meghallgatásra online időpont-foglalással lehet jelentkezni. A pontos részletekről e-mailben értesítést küldünk a jelentkezési lapon megadott elérhetőségükre.

A jelentkezési lapokat 2022. május 2-tól június 2-ig fogadjuk!

Belső pályázati kiírások

Beérkezett pályázatok intézményvezető-helyettesi pozícióra


XVII. Országos Koncz János Hegedűverseny
Budapesti Területi Válogató

A verseny időpontja: 2022. október 17. hétfő
Helyszín: Fischer Annie Zeneiskola (1136 Bp. Hollán Ernő u. 21/B)

  • A versenyzők sorrendje abc szerint indul a 2022/23. tanévben.
  • A nyomtatás sorrendje a színpadra lépés sorrendje is egyben.
  • A találkozó résztvevőit kérjük, hogy szereplésük várható időpontja előtt legalább 1/2 órával jelenjenek meg a helyszínen.
  • Felhívjuk a tanárok figyelmét, hogy a versenyen elhangzó kötelező és szabadon választott művek eredeti kottáját, a regisztrációnál be kell mutatni.
  • A jogszerű kottahasználat ellenőrzésére a kiadó által megbízott szakember bármilyen nyilvános zenei eseményen megjelenhet és ellenőrzést végezhet.
  • Felhívjuk a figyelmet a versenykiírásban megjelent, korcsoportonkénti műsoridők betartására.

Terempróbára október 12-én és 14-én lesz lehetőség. A próbára történő időpontfoglalás telefonos egyeztetés útján lehetséges az alábbi telefonszámon: +3630 176 6549.
A szabad időpontokról az alábbi táblázatban tájékozódhatnak:

Tisztelt Szülők!

Örömmel vettük gyermekük jelentkezését zeneiskolánkba!

A jelentkezőket személyesen hallgatjuk meg.
A meghallgatás időpontja: június 15 - 16 - 17. (szerda, csütörtök, péntek) 15.00 és 19.00 óra között
(ez tanszakonként eltérő lehet!)
A meghallgatás helyszíne: a Zeneiskola központja (1136 Bp. Hollán Ernő utca 21/b)

A meghallgatásra online időpont-foglalással lehet jelentkezni.

A foglalási rendszer a Reservio alkalmazáson keresztül működik.
Az időpont-foglaláshoz kattintson a kívánt hangszerre, illetve tanszakra, válassza ki a dátumot, majd egyet az elérhető időpontok közül! A nagyszámú jelentkezés miatt egyes tanszakokon egyidejűleg több helyszínen zajlik a meghallgatás (pl.: zongora 1, vagy zongora 2). Ez esetben bármelyik opció választható.
A megjelenő ablakba kérjük, írja be a felvételiző gyermek teljes nevét, majd adja meg e-mail címét és telefonszámát! A rendszer a megadott e-mail címre küld visszajelzést a lefoglalt időpontról.
A név bejegyzése és a szükséges adatok megadása után kattintson a "FOGLALJON MOST" gombra!

Több hangszer választása esetén annyi időpontot kell foglalni, ahány hangszert megjelöltek.
Azonos hangszercsoporton belül (pl.: fafúvós: furulya, fuvola, stb.) elegendő egy időpont.
Kérjük, hagyjanak legalább 10 percet az időpontok között, a beosztások pontos betartása érdekében.

Időpontfoglalásra JÚNIUS 12-IG van lehetőség, kizárólag azok számára, akik előzetesen online jelentkeztek!
Az időpontfoglalás linkjét e-mailben küldtük el a jelentkezőknek a jelentkezési lapon megadott e-mail címre.

Fontos tudnivalók:

  • Kérjük, hogy a személyes találkozás miatt csak egészséges gyermekkel jöjjenek!
  • Kérjük, hogy a meghallgatásra legfeljebb 15 perccel előbb érkezzenek a torlódás elkerülése érdekében.

További információért látogassanak el honlapunkra, és olvassák el a Gyakori kérdéseket a "Felvételi 2022/23" menüpontban!
Amennyiben egyéb kérdés merülne fel, az alábbi e-mail címre írhatnak nekünk: felveteli@fianzi.com

A felvételi meghallgatás eredményéről, és az évkezdéssel kapcsolatos teendőkről a megadott e-mail címre küldünk értesítést legkésőbb július 10-ig.

Örömmel várjuk a találkozást gyermekükkel, és sikeres meghallgatást kívánunk!



XVII. Országos Koncz János Hegedűverseny
Budapesti Területi Válogató

A verseny időpontja: 2022. október 17. hétfő
Helyszín: Fischer Annie Zeneiskola (1136 Bp. Hollán Ernő u. 21/B)

Gratulálunk a területi válogatón elért eredményekhez, sikeres felkészülést kívánunk az országos döntőre!

Terempróbára február 8-án, csütörtökön és 9-én, pénteken lesz lehetőség.
A próbára történő időpontfoglalás telefonos egyeztetés útján lehetséges hétköznapokon 8.00 és 16.00 óra között az alábbi telefonszámon: +3630 176 6549.
A szabad időpontokról az alábbi táblázatban tájékozódhatnak.

A versenykiírás ITT olvasható.
A területi válogató nevezési határideje: 2024. január 12.
A géppel kitöltött nevezési lapot és nyilatkozatot nyomtatás majd aláírás, bélyegzés után beszkennelve kérjük  a 4kezes.2zongorasverseny@fianzi.com e-mail címre megküldeni.
Minden versenyző esetében külön nyilatkozat kitöltése szükséges!

Időpontok, helyszínek

Csata utcai Általános Iskola
Alagsor 2. zeneterem

május 30. kedd
15.00 - 17.00

Eötvös József Általános Iskola
114. terem

május 30. kedd
június 1. csütörtök
15.00 - 16.00

Gárdonyi Géza Általános Iskola
Földszint 7. terem

június 1. csütörtök
16.00 - 17.00

Hegedűs Géza Általános Iskola
20. terem

május 26. péntek
15.30 - 17.30

Herman Ottó Általános Iskola
19. terem

június 1. csütörtök
16.00 - 17.00

Hunyadi Mátyás Általános Iskola
I. em. / 5. terem

május 30. kedd
16.00 - 18.00

Pannónia Általános Iskola
405. terem

május 25. csütörtök
16.00 - 17.30

Számítástechnikai Általános Iskola
209. terem

május 31. szerda
15.00 - 17.00

Tomori Pál Általános Iskola
Jermakov terem

május 31. szerda
16.00 - 18.00

Vizafogó Általános Iskola
208. terem

május 30. kedd
16.00 - 18.00

Tisztelt Szülők!

Örömmel vettük gyermekük jelentkezését zeneiskolánkba! 

A jelentkezőket személyesen hallgatjuk meg.
A meghallgatás időpontja: június 12 – 13 - 14. (hétfő, kedd, szerda) 15.00 és 19.00 óra között (ez tanszakonként eltérő lehet)
A meghallgatás helyszíne:
a Zeneiskola központja (1136 Bp. Hollán Ernő utca 21/b)

A meghallgatásra online időpont-foglalással lehet jelentkezni.

Az időpont-foglaláshoz válassza ki a kívánt tanszakot, majd a "KÖVETKEZŐ" gombra kattintva válassza ki a dátumot, és egyet az elérhető időpontok közül! A nagyszámú jelentkezés miatt egyes tanszakokon egyidejűleg több helyszínen zajlik a meghallgatás (pl.: zongora 1, vagy zongora 2). Ez esetben bármelyik opció választható.
Ezt követően lépjen tovább az adatok kitöltéséhez! A megjelenő ablakba kérjük, írja be a
felvételiző gyermek nevét, majd adja meg e-mail címét és telefonszámát! A rendszer a megadott e-mail címre küld visszajelzést a lefoglalt időpontról.
A gyermek nevének bejegyzése és a szükséges adatok megadása után lépjen tovább, ellenőrizze a megadott adatokat, majd kattintson a "JÓVÁHAGYÁS" gombra!
Az "Időpontodat sikeresen lefoglaltuk" visszajelző ablaknál lehetőség van a foglalás Google naptárba való mentésére.

Több hangszer választása esetén annyi időpontot kell foglalni, ahány hangszert megjelöltek. Azonos hangszercsoporton belül (pl.: fafúvós: furulya, fuvola stb.) elegendő egy időpont.
Kérjük, hagyjanak legalább 10 percet az időpontok között, a beosztások pontos betartása érdekében.

Időpontfoglalásra JÚNIUS 6-ig van lehetőség, kizárólag azok számára, akik előzetesen online jelentkeztek!
Az időpontfoglalás linkjét e-mailben küldtük el a jelentkezőknek a jelentkezési lapon megadott e-mail címre.

Fontos tudnivalók:

  • Kérjük, hogy a személyes találkozás miatt csak egészséges gyermekkel jöjjenek!
  • Kérjük, hogy a meghallgatásra legfeljebb 15 perccel előbb érkezzenek a torlódás elkerülése érdekében.

További információért látogassanak el honlapunkra, és olvassák el a Gyakori kérdéseket a "Felvételi 2023/24" menüpontban! Amennyiben egyéb kérdés merülne fel, az alábbi e-mail címre írhatnak nekünk: felveteli@fianzi.com

A felvételi meghallgatás eredményéről, és az évkezdéssel kapcsolatos teendőkről a megadott e-mail címre küldünk értesítést legkésőbb július 10-ig.

Örömmel várjuk a találkozást gyermekükkel, és sikeres meghallgatást kívánunk!

Pályázat

Beiratkozás, órabeosztás időpontok

Központi épület
Hollán Ernő u. 21/B

Csata utcai Általános Iskola
1135 Budapest, Csata u. 20.

Ének-zenei és Testnev. Általános Iskola
1134 Budapest, Dózsa György út 136. 

Eötvös József Általános Iskola
1138 Budapest, Futár u. 18.

Gárdonyi Géza Általános Iskola
1137 Budapest, Radnóti Miklós u. 8-10.

Hegedűs Géza Általános Iskola
1139 Budapest, Fiastyúk u. 47-49.

Herman Ottó Általános Iskola
1137 Budapest, Radnóti Miklós u. 35.

Hunyadi Mátyás Általános Iskola
1138 Budapest, Karikás F. u. 3.

Pannónia Általános Iskola
1133 Budapest, Tutaj u. 7-11.

Számítástechnikai Általános Iskola

1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7.

Tomori Pál Általános Iskola

1131 Budapest, Tomori u. 2.

Vizafogó Általános Iskola

1138 Budapest, Vizafogó sétány 2.